2011. február 14., hétfő

Brandon Sanderson: Mistborn


Nos, hol is kezdjem.
Alapvetően olyanom, hogy kedvenc író az elmúlt 18 évben, amiben fantasyt olvastam nem létezett. Illetve csak sci-fiben volt Frank Herbert. (Aki nem ismerné a Dűne sorozatát az sürgősen pótolja be!)
De fantasy-ben? Ott voltak kedvenc könyveim. David Gemmelltől a Waylander (Árnyjáró) és az azt követő két regénye, vagy Michael Moorcocktól a The War Hound and the World's Pain (Harcikutya) vagy Glen Cooktól a The Black Company (Fekete sereg). Sorolhatnék még könyveket amik zseniálisak voltak a maguk nemében, vagy valamiért nagyon maradandóak voltak a számomra, de egyik sem nyújtotta azt, amit ez a sorozat. Most már a többi könyvét olvasva kijelenthetem, hogy az író több regényen és több világon át képes produkálni ezt a pluszt.

Mielőtt magáról a regényről írok, csak néhány szó az íróról.
Egy olyan íróról beszélünk akit napjaink egyik legnépszerűbb (ugye ez nem feltétlen jelenti azt hogy a legjobb) regénysorozata, a Wheel of Time befejezésére kértek fel, miután az eredeti író sajnálatosan elhunyt. Azt hiszem ez sokat elmond arról, hogy az írói körökben mit gondolnak róla.
Két másik dolog amit megjegyeznék , amik engem teljesen letaglóztak:

  • Az író minden világához egyedi mágiát alkot! És itt most ne arra gondoljunk, hogy egyikben tűzvarázslók a másikban meg démonidézők rohangálnak. TOTÁLISAN egyedi dolgokat talált ki. (Természetesen ezek komplex dolgok és darabjai léteznek máshol, pl. sokat merít bizonyos vallásokból, vagy ebben a regényében például a fizikából, de így egészében teljesen egyediek.)
  • A másik dolog, hogy az író olyan szintű kommunikációt folytat a "fanokkal" ami igen csak hihetetlen volt első blikkre számomra. Mindenkinek ajánlom, hogy miután elolvasta egy regényét, menjen fel az író weboldalára és olvassa el a regényhez írt extra jegyzeteket. Brutálisan sok van. Például egy másik regényénél, a Warbreakernél komplett alternatív verziói vannak fent a regénynek! Félelmetes látni hogyan öltött alakot a könyv végleges változata. Teljes szereplőket húzott ki, másokat összevont vagy mellékszereplőből fontos központi szereplőt csinált.

http://www.brandonsanderson.com/

Hát a regényről. Nehéz úgy írni, hogy ne spoilerezzek le semmit, de igyekszem. Nem akarom senki olvasási élményét elrontani, az vétek lenne. Az ismerkedést kezdjük a fülszöveggel:

"Ezer éve már, hogy hamuesõ hullik az égbõl, hogy egyetlen virág sem bontotta ki szirmait. Ezer éve már, hogy a szkák nyomorult rabszolgákként, örökös félelemben robotolnak. Ezer éve már, hogy az Uralkodó, a Végtelenség Szilánkja isteni legyõzhetetlenségben, általános rettegéstõl övezve trónol tökéletes hatalma csúcsán.
Ám mikor már a remény emléke is végképp elenyészni látszik, egy sebhelyekkel borított, összetört szívû félrabszolga ismét rátalál arra az Uralkodó legpokolibb tömlöcének mélyén. Kelsierben, a tolvajban elpattan valami, és felfedezi magában a ködszerzetek erejét, az allomancia varázslatos tehetségét. Majd született vezérként minden képességét a végsõ, legnagyobb terv szolgálatába állítja, magát az Uralkodót szemelve ki a lázadás célpontjaként."

Első olvasásra is látszik, hogy valami nyomasztó regényt tart az ember a kezében (nem kell megijedni nem egy Orgyilkos sorozat :D), de ezen kívül a szöveg nem igazán fedi jól a könyv tartalmát. Van benne némi pontatlanság és mint jó fülszöveg, az égadta világon semmit nem mond el nekünk.
Talán az első és legfontosabb dolog amit kiemelnék a könyvről, hogy Kelsier (a fülszöveg alapján a főszereplő) nem az igazi és egyetlen főszereplője a sorozatnak. A másik főszereplő Vin, aki a történet elején még 14 éves árva kislány, és csak hozzácsapódik Kelsierékhez.
Nehéz bármit írnom anélkül, hogy elárulnák valami fontosat, ezért inkább a "száraz tényekből" ismertetnék valamennyit és ezzel próbálok visszaadni egy kicsit a történet és a világ nagyságából.

Az egyik(!) féle mágia, ami körül a történet zajlik az úgynevezett Allomancia. Ez egyszerűen (és nem pontosan, mert gonosz vagyok :P) azt jelenti, hogy a mágia használója lenyel bizonyos fémet amivel táplálja a veleszületett képességét. Például fizikailag megerősíti magát, élesíti az érzékszerveit, vagy ami a leglátványosabb a könyvekben: képesek bármilyen fémet taszítani vagy vonzani. Mindehez vegyük hozzá azt, hogy a fizika törvényei igenis érvényesülnek a regény világában. Azaz ha például egy harangot "vonz" az egyik szereplő akkor ő megy a haranghoz és nem fordítva, hiszen a harang súlya sokszorosa az allomatáénak.
Akkor most képzeljük el, hogyan is közlekednek és harcolnak ezek a szereplők. Érméket használnak arra, hogy a levegőben szökellve közlekedjenek. Fognak egy érmét, eldobják és taszítanak egyet rajta. Mivel a föld nehezebb, mint az allomanta ezért ettől a levegőbe lökődik. De erre használhatnak kilincseket, templomtornyokat, az ellenfél pajzsát vagy bármit mást, ami fém.
Azt hiszem, így már érthető mit értettem látványos alatt. :) Ráadásul ez csak az egyik mágia amivel a sorozat folyamán találkozik az olvasó!
Mindehez vegyük hozzá a félelmetesen átgondolt monda- és hitvilágot, a karaktereket akik annyira életszerűek hogy örülünk az örömüknek és szinte fizikailag fáj, ha rossz nekik. Az író minden karaktere halandó abban az értelemben, hogy nem tökéletesek, közel sem. Pontosan ez teszi az egész történetet azzá, ami.

Nem kívánom tovább csépelni a szót, egyszerűen, mindenkinek nagyon ajánlom ezt a regényt.
A ciklus 3 kötetből áll, melyekben a történet teljes mértékben lezárásra kerül. Szóval bátran neki lehet ugrani, és nem kell attól tartani hogy egy 100 kötetes szörnyszülöttel lesz dolgunk. Az első kötet megjelent magyarul is két könyvben, a Delta Vision kiadásában Ködszerzet címen.

3 megjegyzés:

  1. Igen, erről már hallottam mástól is és egyre jobban érdekel.^^ Majd elkérem egyszer, ha nem olvasok éppen párhuzamosan 4 könyvet egyszerre.^^"

    VálaszTörlés
  2. Ezt lehet én is elkérem majd, szintén ha nem 4-6 könyvet olvasok épp egyszerre XD Mondjuk a Wheel of time után :3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó kis összegzést írtál róla! :D
    Igazából, tavaly nyáron ez a rövid mégis számomra letaglózó ajánlód hozta meg a kedvet, hogy neki álljak a sorozatnak és őszintén nem csalódtam a kötetekben! :)

    VálaszTörlés